2021-05-17 10:42:18

2021. május 16. vasárnap

 

Micsoda az ember?


Kegyelmes Istenünk! Magasztalunk Téged csodáidért és kegyelmedért, melyet megtapasztalunk életünkben naponként! Dicsérünk Téged minden ember előtt, mert könyörülő Úr vagy, aki nem az ember vesztét akarod, hanem megmenekülését! A megváltatásért magasztalunk Téged, mert életünk származik belőle! Könyörgünk kegyelmedért, hogy a mi világunkban vezess el minél többeket a Te ismeretedre! Imádkozunk azért, hogy adj nekünk csodálkozni tudó és hitvallást formáló szívet, hogy Terólad beszéljünk életünkkel! Óvj meg bennünket betegségtől és bajtól! Cselekedd meg, hogy elmúljék a veszedelem! Emberi értelmet nyiss az igaz ismeretre, és tarts bennünket távol a hiábavalóságoktól! Gyógyíts, vigasztalj, bátoríts, tölts fel erővel! Adj állhatatosságot nekünk, hogy emberként, magyarként is keresztyéni módra meg tudjunk állni a világ viharaival szemben! Ámen!
 

Zsidók 2:5 Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. 6 Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: "Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? 7 Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, 8 mindent lába alá vetettél." Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, 9 azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. 10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.


Kedves Testvéreim!
 

„Egész bölcsességünknek - mondja Kálvin – már amelyik igaz és valóságos bölcsességnek nevezhető, valójában két összetevője van: Isten és önmagunk ismerete. De mivel ezek sokféleképpen összefüggnek egymással, nem könnyű eldönteni, hogy melyik közülük az első és egyben forrása a másiknak. Első renden azért, mert senki sem nézhet önmagába anélkül, hogy Istenre ne fordulnának gondolatai, akiben „él” és „mozog”. Mert egészen világos, hogy a bennünk lévő ajándékok aligha származhatnak maguktól, hiszen a létük sem más, mint Istenben való létezés”. (I.1,1)
Az ember az a teremtett lény, mely állandóan keresi a választ önmagára, ember voltára nézve. Ezzel a kérdéssel pedig mindig el kell jutnia odáig, hogy kicsoda Isten. Végső soron már az ember vizsgálata ki kell, hogy zárjon egy ateista magyarázatot.

 

Az első kérdés az ige sorrendjében:
Micsoda az ember?
A kérdés eredeti igehelyét mindenki ismeri. A 8. zsoltár nagy csodálkozásának része. Az ember pedig ennek a központi kérdésnek a megválaszolásán fáradozik.
Nézzünk egy választ az internetről: „Rendszertani szempontból az emberi nem az állatok országába, a főemlősök rendjébe, a hominidák (Hominidae) közé tartozik.” Mennyire elrugaszkodott a teremtmény a Teremtőtől! De gondoljunk bele, hogy hányszor vagyunk lakosság, adózó, ügyfél, állampolgár, szavazópolgár, néző, utas, páciens, kliens, kolléga, barát, ismerős, szurkoló, versenytárs stb. A nyers és kevésbé nyers megfogalmazások sora egy-egy aspektusból jelzi, hogy micsoda az ember. Szükségszerűen sekélyes ez.
A Szentírás emberképe ennél természetszerűleg sokkal összetettebb, hiszen a Teremtő szava láttatja leginkább azt, hogy kicsoda a teremtmény az egész teremtettségben. És azt is láthatjuk, hogy az ember nem néhány kategória Isten szemében, hanem megjobbításra, megváltásra és örök üdvösségre elrendelt alkotás, akivel különleges módon foglalkozik.

 

Micsoda az embernek fia?
Itt következetesen nagy kezdőbetűvel Emberfiának nevezzük Urunkat, ahogy magára vette a kifejezést. Jézus Krisztus szemszögéből az ember a bűneset végsőnek tűnő elesettségében megjobbításra váró teremtmény, akivel Jézus Krisztusnak nemcsak közösségileg, hanem egyénileg is gondja van. Ezért az elesett emberért jött, aki te és én vagyunk, meg mindenki, aki emberként élt, él és élni fog ezen a földön. Nem az állatok országának egy fajára van gondja, ahogy valamiféle tudományos köntösbe bújt materializmus gondolná az embert. Sokkal inkább az egyetlen olyan teremtményért jött, aki a teremtés csúcsa és végső soron Isten világának haszonélvezője. Az ember értelmes lény, akit a gonosz eredeti rendeltetéséről eltérített, de az Emberfiaként eljött Isten helyre akarja és tudja állítani.
Az Emberfia éppen az Isteni természettel nagyobb az embernél, és emberi természetében kisebb egy időre az angyaloknál. De a halálon keresztül – annak legyőzésével - az Emberfia magát az embert is magával emeli lelki halálából és testi elmúlásából egyaránt. Bizony nagy kérdés, hogy van-e értelme a rendszertani besorolásnak az örök élettel megajándékozott ember szemszögéből? Alighanem a legfontosabb, hogy az Emberfiához hasonlítsuk az embert, mintsem a macskánkhoz vagy a kutyánkhoz!

 

Dicsőség és tisztesség koronája.
Jézus Krisztus kész és képes értünk megízlelni a halált. Itt a megízlelés nem azt jelenti, hogy csak egy kicsit „belegondolt” volna a halálba, hanem ténylegesen elhordozta azt. Nemcsak a „hangulatában” részesült a halálnak, hanem valóban megtöretett a test és kiontatott a vér. Valóságos halála és előtte szenvedéssel teli élete meghozta az ember számára a részesülést az Atya örökségéből. Jézus Krisztusnak nem végcélja a halál, és nem is végső pillanata, hiszen a feltámadás, mennybemenetel szent igazolása, mint egy pecsét ott van a váltságművön.
Jézus Krisztus részese az atyai dicsőségnek isteni természeténél fogva. Hordozza a dicsőséget, és ennek koronáját helyezi oda a benne bízók lelki távlatába is. Micsoda az ember? és Micsoda az Emberfia? Lám ezek a kérdések nem lesüllyesztenek, hanem felemelnek bennünket az isteni terv magasságába. Nem materiális válaszba szorulunk bele, hanem lelki elsődlegességű távlatban teljesedünk ki. Így érdemes kettős kérdésünket egész életünkben megválaszolni. Az ember csak Isten szempontjából értelmezhető igazán, önmagában csak a biológiai magyarázat száraz és élettelen valósága maradna meg.

Istennek nagy gondja van ránk, és ennek felismerése teszi olyan közelivé szívünknek a 8. zsoltár csodálkozását! Hiszen abból nekünk is életes kötelezettségünk támad, hogy Isten minket nem a puszta létre, hanem üdvösségre rendelt el. Mindennapjaink ereje az Istennel való Emberfiás közösségünkből adódik!
Válaszoljunk egész életünk cselekedetével és hitvallásával a nagy kérdésekre, hogy életünk válhasson igehirdető válasszá az Úrban! Ámen!

 

8. zsoltár: „Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk,…”
Estvéli ének a mennyboltozatról és az emberről
1. Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk, / Mely csudálatos a te neved nékünk! / Nagy dicsőséged ez egész földre / Kiterjed és felhat az egekre.
2. Dicsérnek téged még a csecsszopók is, / Szájukban viselik nevedet ők is, / Kik által ellenséget megejtesz, / És bosszúállót megszégyenítesz.
3. Nagy voltát ha megnézem dolgaidnak, / Melyeket a te kezeid formáltak, / Az eget, holdat, a fényes napot, / És szép renddel a sok csillagokot:
4. Csudálván mondom: micsoda az ember, / Ki tőled ennyi sok dicsőséget nyer? / De micsoda az embernek fia, / Kiről Felségednek van ily gondja?
5. Az angyaloknál noha egy kevéssé / Kisebbé tőd, de nagy dicsőségessé / Teremtéd őtet
és magasztalád, / Nagy dicsőségre felkoronázád.
6. Kezed munkáin őtet úrrá tevéd, / Hogy azokkal bírna, néki engedéd, / Valamit e világra
teremtél, / Mindeneket lába alá vetél.
7. Ó, felséges Úr, mi kegyelmes Urunk, / Mely csudálatos a te neved nálunk! / Felségednek mely nagy dicsősége, / Mellyel teljes e föld kereksége.
(Dallam: Bourgeois L., Genf, 1542. Szöveg: Marot K., 1496–1544.)

blank