2011-10-10 19:31:24

AZUTÁN

 

            Mi következik? Nem vagyunk próféták. Még a mi kicsi magánéletünk következő napjának eseményeit sem tudjuk határozott bizonyossággal előre megmondani. Valószínű, hogy holnap körülbelül így és így lesz, de egészen másképp is végződhetik az a nap. Csak egyet tudunk feltétlen bizonyossággal előre megmondani, s ebben igazán próféták vagyunk: mindannyian tudjuk, hogy jön a halál. És noha nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy meg kell halnunk, mégis rendkívül kis szerepet játszik az életünkben a halálra gondolás- legalább is tudatosan. Kerüljük ezt a gondolatot, gyötrelmes számunkra, sőt, ha jól meggondoljuk, félelmetes. Mert a halál azt jelenti, hogy mindennek vége. Mert az a tény, hogy a végén a halál következik, azt jelenti,- ha más nincs rajta kívül-hogy ebben az életben minden számadásnak ugyanaz az eredménye: nulla. Hogy minden, amit alkotunk, amiért áldozatot hozunk- mind semmi. Végül a halál úgyis végez mindennel. Mert minden, ami fennáll, megérdemli, hogy tönkre menjen. Ne mondd, hogy tovább él azokban, akik azután jönnek. Mondd inkább, hogy még egyszer meghal, mindenkinél, aki azután jön. Minden út a sírba vezet. Ez ennek az életnek a félelmetes földrajza. Érthető, hogy az ember kitér ez elől a gondolat elől. Csakhogy semmit sem ér vele. Ez a gondolat gyorsabb és erősebb nálunknál. A halálfélelem titokban ott kísér bennünket mindenben, amit mi cselekszünk, vagy alkotunk, amit gondolunk és mondunk. A halál az a halk alaphang, mely mindenen áthangzik. Ezért van úgy, ahogy Krisztus mondja: „E világban nyomorúságtok lészen”. Mindnyájunknak, a bátraknak, és a nem törődőknek éppen úgy, mint a gyáváknak és az aggodalmaskodóknak. Csak mindenkinél más formában. Úgy élünk, mint azok az üzletemberek, akik előre látják az elkerülhetetlen csődöt, de nem mernek arra gondolni, hogy nem csinálhatnak több mérleget, és nincs több mentési kísérlet. A végzet elkerülhetetlen. Gyerünk csak, tegyük még meg, amit tudunk! Azután jön a vég.

            De a halál-e a vég valóban? Tehát tényleg értelmetlen az élet? Mert ugye, ha a halál a vég, akkor az élet értelmetlen! A halál, a semmi a legértelmetlenebb. Hiszen az a számadások eredménye, a végeredmény. Tudjuk, hogy egy vallásos, sőt keresztyén könyvben azt kell írni: nem, a halállal nincs mindennek vége. Hiszen van örök élet. Azonban hiszünk-e ebben igazán? És olyan bizonyos ez? Tudhat-e az ember erről egyáltalán valami bizonyosat? „Még senki sem jött vissza onnan a síron túlról, hogy erről tájékoztasson bennünket”. Tehát ezek az állítások még sem többek holmi szép, vigasztaló sejtelmeknél. Igazak is lehetnek, de lehetnek egészen tévesek is. Ugye természetesen így gondolkozunk. Z a kételyünk. És sokan úgy vélik, hogy ez a kétely hozzátartozik az élethez, még a keresztyén élethez is.

            Pedig az az igazság, hogy ameddig még fogva tart bennünket a kétely, addig nem vagyunk keresztyének. Mert hiszen addig még Isten ígéretében kételkedünk. Mert ameddig az örökéletben kételkedünk, nem alázkodunk meg engedelmesen Isten igéje előtt, hanem mindig az eszünkben és a gondolkozásunkban bízunk. Isten igéje nem elég garancia a számunkra, valami biztosabbal akar rendelkezni, mint Istennek Igéje, ez a hitetlenség. Otromba, csupasz hitetlenség, kiáltó, leplezetlen pogányság, kiáltó, leplezetlen istentelenség.

            Az Isten igéje az örök életről szóló üzenet. Azért jött Jézus Krisztus, hogy megmutassa nekünk az örökéletet, s megajándékozzon vele. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki énbennem hisz, ha meghal is él, és valaki hisz énbennem, soha örökké meg nem hal.” Ez a Krisztus üzenete. Aki a hitében e felől nem bizonyos, az ne gondolja azt, hogy ő keresztyén ember.

            Azonban az ilyet nem is lehet csak úgy egyszerűen „hinni”. Azaz az ember bizonyára képes erre is, de az nem ér semmit. Az ilyen „hívéssel” még mindig egy fedél alatt lakik a kétely, s ez a „hit” nem győzi le valóban a félelmet. Ennek a „hit”-nek semmi ereje nincs. Azért mondja az úr: „Aki bennem hisz, örök élete van annak.” Tehát: Krisztusban hinni, az nemcsak valami „hívés”, hanem élet. Még pedig örök élet. Az örök élet ott kezdődik el, ahol a Krisztussal való közösség elkezdődik, és ahol elkezdődik, ott meghátrál a kétely. Amikor Krisztus belép az életbe, távoznia kell onnan a kételynek. Krisztus és a kétely nem lehetnek együtt. És megfordítva: csak Krisztus győzheti le a kételyt. Csak Krisztus szabadíthat meg minket a halál félelmétől. És ha Ő azt megteszi, örvendező emberekké tesz minket. „E világban nyomorúságtok lészen, de ímé, én legyőztem a világit”. Mintha hozzád szólna: Ha egyedül vagy félsz. De nézd, én legyőztelek a félelmeddel együtt. Vannak hegyóriások, amelyekre csak egyetlenegy út vezet- aki pedig nem akar ezen a szűk kürtőszerű szakadékon felkapaszkodni, az nem érhet fel a csúcsra, és a halálba kell zuhannia- így csak egy úgy vezet az örök életre is: Krisztus. Aki mellette halad tovább, az elvéti a célt és szakadékba zuhan. Aki azonban megtalálja ezt az utat, az megszabadult a kételytől, a félelemtől, s még magától a haláltól is.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank