2011-10-12 10:58:23

ISTEN TITKA

 

                     Aki Istenről beszél, mintha a nagybácsija volna, akiről ő természetesen mindent tud, az egyáltalán semmit sem tud róla. Az első és legfontosabb, amit Istenről tudhatunk, mindig az, hogy: mi Róla semmit sem tudunk, csak azt, amit Ő ad tudtunkra, és ha Isten kijelenti magát, akkor ez mindig úgy történik, hogy az ember most még jobban tudja, mint előbb, hogy Ő mennyire elérhetetlen a gondolkodásunk és képzeletünk számára. Mindazt, amit tudhatunk, világnak nevezik. Isten nem a világ. Éppen ezért van Ő oly felségesen minden tudásunk felett. Ő titok. Nem rejtvény, mert a rejtvényt mindenki meg tudja fejteni, ki hamarabb, ki később. Hogy isten titok, ez azt jelenti, hogy soha ember nem jut a „nyitjára”. Mert annak, aminek mi a „nyitjára jövünk”, mesterei, urai vagyunk. isten azonban az, aki sohasem engedi meg nekünk, hogy felette uralkodjunk. Fensége szörnyű szakadék, ha rátekintünk, szédülés fog el bennünket. „Örökkévalóságtól örökkévalóságig”- ki értheti ezt meg? „Aki kezdetben volt, amikor még semmi sem volt, és akinek akarata által minden, ami van, előállott”- ki képes erről fogalmat alkotni magának? Az isten felségének a gondolata minket parányokká és semmikké tesz. Arra kell gondolnunk, hogy por vagyunk.

            Van azonban egy gondolat, mely még jobban összetör bennünket: az, hogy az Isten a szent isten. Bizonyára mindannyian emlékezünk még gyermekkorunk idejéből arra, hogy milyen hatást tett ránk az, hogy azt mondták nekünk: Isten szeme mindenütt lát téged, belelát a szívedbe is és semmi sincs benned, amiről Ő ne tudna. Ugyanis már akkor egészen jól észrevettük, hogy ez a látás ítélet. Az Isten nem néző, aki nem avatkozik bele a dolgokba, Isten az Úr és ez azt jelenti, hogy Isten akar valamit. Már pedig azt, amit akar, feltétlenül akarja. Vannak akaraterős emberek is, az ember észreveszi rajtuk: ez tudja, mit akar. Lenyűgöző, félelmetes erő árad belőlük, majdnem azt mondhatnánk, ez az erő felőröl. De ugyan mi az emberi akarat! Nincs olyan ember, aki feltétlenül akarna valamit, erre még a legerősebb is gyenge. A legerősebb ember akaratát is lehet hajlítani, elfordítani, esetleg meg lehet bénítani. Minden emberi akarásnak vannak feltételei, melynek hiányában már egyszerűen nem akar többé. isten akarata azonban feltétlen. Ő feltétlenül akarja: a jót. Feltétlenül akarja: az engedelmességet saját maga iránt. Feltétlenül akar: Úr lenni minden felett. Ha ezt nem akarná, nem Isten volna. azonban az, hogy akarja, hogy feltétlen engedelmességet akar maga iránt, ez a gondolat ver minket csak igazán a földhöz. „A szent Isten”- még megsemmisítőbb reánk nézve, mint: „a mindenható Isten”. Amikor Ézsaiás próféta hallotta a kijelentést: szent, szent, szent az Úr, akkor nem tudott reá mást felelni, csak azt: Jaj nekem, elpusztulok! Az Isten szentsége olyan, mint a magasfeszültségű áram. Aki hozzáér, azt megöli.

            És mi lesz akkor, ha nem tesszük meg azt, amit isten akar, amit feltétlenül akar tőlünk? Mi következik abból, ha nem engedelmeskedünk néki? Képzelj el egy autót, melyet egy őrült vezet. Ez nem akarja eltűrni, hogy útját állja egy kőfal. „Olyan nincs, hogy én azt eltűrjem”. És kierőszakolja a motorból a legnagyobb teljesítményt s dübörögve nekivágtat a kőfalnak. Íme, az Isten iránt engedetlen ember képe: menthetetlenül össze kell zúzódnia Isten szentségén. Ez a szentség olyan feltétlen, hogy nincs az a természeti törvény, mely hozzáfoghatóan feltétlen érvényű volna. Hogy Istenen az emberek engedetlensége szétzúzódik, - hogy „Isten ellene áll a kevélyeknek”- az bizonyosabb, mint a természetnek az a törvénye, hogy egy nehéz testnek le kell zuhannia, ha nem támasztják alá. Istennek éppen ez a feltétlen megbízhatósága a világ üdve. Mert Nélküle minden felbomlana. Az Isten igazságossága áll, miként a hegyek. Aki Istennek ellene áll, annak szét kell zúzódnia rajta. Ez az Isten haragja. Mivel isten feltétlen engedelmességet akar, feltétlen gyűlöletes előtte az engedetlenség. Aki kitart az engedetlenségben, azt az Isten rettenetes haragja sújtja. Ez a szent Isten.

            Azonban isten titka még nagyobb. Ennek a szent Istennek az akarata, az, hogy amit Ő feltétlenül akar: a szeretet. Érzülete irántunk: feltétlen szeretet. Ő önmagát nekünk akarja adni, minket önmagához akar vonni és önmagához kötni Ő a közösséget feltétlenül akarja. Azért teremtette isten a világot, hogy magát közölje. Azért teremtett minket, hogy közösséget támasszon, hogy velünk közössége legyen. Ezért nem hagyta sorsára a világot, az emberiséget, mely róla semmit sem akart tudni. Ezért futott az eltévelyedett emberiség után, mint ahogy az édesanya utána szalad hűtlen gyermekének, a városba, minden utcácskába, míg csak meg nem találja, jóllehet mindenki lebeszéli, és azt mondja neki: ugyan, nem szégyenled magad, mit szaladsz egy ilyen csacsi gyerek után, igazán nem érdemli meg. S az édesanya még sem tud mást mondani, csak annyit: Mégis az édesanyja vagyok. Íme, így van Isten. Így mutatja meg magát Jézus Krisztusban, olyannak, akinek még az sem sok, hogy minden emberi szennybe alászálljon s engedje magát azzal befrecskelni és beszennyezni, mert egyszerűen utána szalad gyermekének, hogy az el ne vesszen. „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” Ez a könyörülő Isten.

            Vessük össze ezt azzal, amit Isten felségéről és szentségéről mondottunk, hogy ennek a szeretetnek a nagyságát megérthessük. Abban, hogy egy koldus egy másik koldusnak kezet nyújt, nincs semmi különös. azonban ki hallott már valami ahhoz foghatót, hogy egy király azért szálljon le a paripájáról, hogy egy koldussal kezet fogjon? Hogy a mennyei király, kinek felsége megfoghatatlan, leszáll, hogy hűtlen gyermekét szennyében és nyomorúságában megkeresse: az nem más, mint Isten szeretete, úgy, amint azt az evangélium és egyedül az evangélium hirdeti. És mi, a koldusok? Tudnunk kell, hogy miféle király szállt ott alá, és jött le hozzánk. Meg kell rémülnünk, meglátva Istennek szentségét és a bűneiket, hogy Isten a szívünket aztán szeretete által engedelmessé tehesse. Isten feltétlenül akarja azt, hogy mi szeretete akaratának nagyságát és a komolyságát megismerjük és engedjük, hogy Ő azzal vezessen bennünket. Szívünk olyan, mint valami erődítményt, melyet Isten meg akar hódítani. A szeretetével akarja meghódítani. Boldogok vagyunk, ha szeretetétől legyőzetve feltárhatjuk Előtte kapuinkat! Jaj nékünk azonban, ha nem ez történik, ha elzárjuk szívünket az Isten feltétlen akarat, az Ő szeretetének akarat előtt! Ha nem adjuk meg magunkat Isten szeretetének, akkor majd haragjában kell megéreznünk akaratának feltétlen voltát.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank