2011-10-12 11:01:45

JÓ-E AZ EMBER?

            Aki ezt a kérdést olvassa, bizonyára azt gondolja: hogy is lehet ilyet kérdezni? Az emberek nagyon különbözők. Vannak jók és gonoszok, egészen gonoszok és kevésbé gonoszok, egészen jók és kevésbé jók. Ez a felelet egészen helyes is. A tapasztalat mindig újra igazolja, vannak egészen önző emberek, akik semmi mással nem törődnek, csupán saját hasznukkal, csalók az üzletben, zsarnokok otthon, s akik csak arra kaphatók, amiből hasznuk van. És megint vannak mások, akik gyakran egészen elragadó módon áldozzák oda magukat, mindig csak másokra gondolnak, semmi egyebet nem akarnak, csak másoknak szolgálni és jót cselekedni. Aki ezt a különbséget nem látja, az vak a valósággal szemben. A kettő határvonala között: a jó és gonosz emberek között oly sok átmenet van, mint a szivárvány piros és kék színe között. valósággal azt lehet mondani: nincs is csak rossz, mindenkin van egy parányi folt a jóból, mint azon a bizonyos szörnyű kínai rablóvezéren, aki ezreket mészárolt le s aztán, mint egy ártatlan gyermek, szívből tudott a kis gyermekekkel játszadozni. Bizonyára azt is el kell mondanunk: nincs egészen jó ember, valahol mindenkinek az életében van egy olyan pont, ahol be kell vallania, hogy nem tudja a helyét megállni. A legtöbb élet azonban sem ilyen, sem olyan, emennél valamivel több utal a jóra, amannál több a rosszra.

            Ez az egész elmélkedés helyénvaló, sőt szükséges is. A Biblia azonban másként beszél. „Nincsen, aki jót cselekednék, nincsen csak egy is.” „Mert mindnyájan vétkeztek.” Ott ahol Pál erről beszél, nem arról van szó, hogy még a legjobbakban is van valahol egy kis hibásrész, egy kis foltocska, hanem a „mindnyájan, valamennyien” szó azt jelenti, hogy alapjában véve minden emberrel egyformán áll az ügy, t.i. rosszul. Mert a „vétkes, bűnös” szó nem azt akarja mondani, hogy az emberben van valami megbomlott rész, mint ahogy a pompás almán egy kis rothadt pontocska van, amit az ember a kése hegyével kivág, úgy, hogy aztán szinte alig lehet látni a kis lyukat. Nem, a bűnös ember azt jelenti a Bibliában, hogy az ember gyökerestül meg van romolva, hogy a bűn rothadása minden részében megfertőzte őt. „Mindnyájan vétkeztek” nem azt jelenti, tehát: igen, természetesen a legjobbak sem teljesen szentek, hanem azt jelenti, hogy a különbség az úgynevezett jók és úgynevezett gonoszok között többé teljességgel nem jön tekintetbe.

            Azonban, hogy illik ez akkor ahhoz, amit mi az elébb helyesnek minősítettünk? Nem nehéz reá megfelelni. Akkor arról beszéltünk, ami közöttünk, emberek között érvényes; és ott érvényes is az, már, amennyire emberi tétel érvényes lehet. Azonban az isten előtt másként fest a dolog. Nem mintha Isten a különbséget a jó és a gonosz ember között nem látná. Hogyne látná Ő, aki mindent lát! És nem is úgy látja, mintha ez a különbség reá nézve közömbös volna! Sőt ellenkezőleg! Ránézve még az sem közömbös, hogy vajon egy tanuló gondosan, vagy pedig mocskosan ír. Hogyan lehetne hát mindegy neki, hogy vajon valaki a jóknak, vagy a gonoszoknak a csoportjához tartozik-e. Hogy ez Istenre nézve nem közömbös, azt a Biblia elég hangosan hirdeti. Azonban ehhez a „Mindnyájan vétkeztek = mindnyájan bűnösök” kifejezésnek semmi köze. Hadd világítsam meg ezt röviden egy hasonlattal:

            Két ember beszáll egyszerre a vonatba; az egyik valami helyes dologgal foglalja el magát, a másik valami ostobaságot művel. Amint azonban egyszer csak felpillantanak, mindketten észreveszik, hogy rossz vonatra ültek és mind a ketten éppen az ellenkező irányba utaznak. Ezt a Biblia ezzel a szóval fejezi ki: bűn. A mi életünknek teljesen fordított, visszásaz iránya, azaz az Istentől eltávolodó irány. Ezen a vonaton rajta van minden ember, mondja az apostol és ő maga, a legkifogástalanabbak egyike, aki emberi felfogás szerint majdnem szent volt, teljesen világosan ezt mondja magáról: Én, nyomorult ember, a gonoszt, amelyet nem akarok, azt cselekszem és a jót, amelyet akarok, nem cselekszem.

            Hogy a dolgot egyszerűbbé tegyük, hadd beszéljünk mindenki helyett csak rólad és rólam. A magam részéről én teljesen helyesnek találom rám vonatkozólag is azt, amit az apostol magára mond. Hát te hogy állasz? Van kedved az apostollal szembe szállni és azt mondani neki: Jó ember, nem értelek: csalódtam benned. Én legalább is nem vagyok nyomorult ember, aki a jót akarja, és a gonoszt cselekszi. Mondhatod ezt? Nem az emberek előtt gondolom, hanem a te istened előtt?

             A bűn romlás, amely mindannyiónkat magával ragadott. Nem, tökéletes elfordulás Istentől, hűtlenség a Teremtővel szemben, aki nekünk olyan sokat adott és hozzánk hű marad, szégyenteljes elfordulás tőle, amelyben mi mindnyájan, kivétel nélkül mindnyájan részesek vagyunk. Nyomatékosan mondom: részesek vagyunk. Hiszen valósággal úgy van az, mintha mi a földalatti gyökerek által volnánk összekötve egymással, mint az eperültetvény hajtásai, amelyek egyetlen tő indáról származtak. Így mi mindnyájan, mintegy az életünk gyökerében nemcsak egymással vagyunk összekötve, hanem magával a gonosszal is kapcsolatban vagyunk. Mintegy a bűn közös nedve hat át mindannyiónkat és mégis úgy van, hogy mindegyikőnk tudja: ez az én bűnöm. Magyarázhatom, ahogy akarom, öröklésből, rossz nevelésből, amelyyen részesültem stb., mégis csak magam vagyok a hibás.

            Tudom, hogy a mások gonoszsága behálózott engem, azonban egyúttal én is befonom őket a magam gonoszságába. Amennyire csak visszaemlékszem, arra is visszaemlékszem, hogy lelkiismeretemnek Isten előtt nyugtalankodnia kellett. És világosan tudom, kivált, ha Istenre gondolok, hogy ez az én hibám. Nem lehet ezt megmagyarázni. A gonosz, a bűn az, amit éppenséggel nem lehet magyarázni. Ha meg lehetne magyarázni, nem volna valóban gonosz.

            Azonban csakugyan így van ez? Honnan tudjuk mi ezt tulajdonképpen? Először is nem mindnyájan tudjuk. A legtöbben csak azt tudják, amit mi legelőször mondtunk, hogy van jó és gonosz, magukat aztán legtöbbnyire a jókhoz, vagy a még jobbakhoz számítják. Azonban azokat, amiket itt mondottunk a bűnről, saját magunktól nem tudjuk. Csak akkor látjuk meg, ha Isten a maga világosságát éles fényszóróként belevetíti éjszakai sötétségünkbe. Hogy mi a bűn, azt csak azóta tudjuk, amióta Jézus Krisztus az emberek bűnéért meghalt. Úgy van az ember ezzel, mint egy nagy kővel, mely útját állja. Még talán azt gondolja: hiszen az a kő nem is olyan nagy. Félre akarja tenni az útból. És lám, nem megy, nagyon nehéz. hív hát egy erős embert, de az sem bír vele. Aztán lóval próbálkozik, az sem viszi el, vagy csak nagy nehezen. Az erőfeszítésből és a ráfordított erőből látjuk csak, mennyire nehéz volt. Így van ez a bűnnel is. Csak ott, ahol látjuk, hogy mibe kerül ez Istennek ezt a közöttünk és közötte lévő követ eltakarítani, látjuk meg, milyen nagy volt. csak Krisztuson keresztül vesszük észre, hogy az életünk egész menete fordított: visszás irányba szalad. csak Ő, kiben Isten velünk a legkomolyabban beszél, mutatja meg nekünk, hogy hányadán is állunk. Csak ekkor veszítjük el minden bátorságunkat ahhoz, hogy így szóljunk: az ember jó. És csak akkor értünk meg arra, hogy meghalljuk a megbocsátás és megváltás üzenetét.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank