2011-10-12 11:02:16

A TÖRVÉNY

         Minden svájci tudja, hogy mi a törvény; de attól tartok, hogy nincs a kerek világon olyan ember, aki olyan nehezen értené meg, hogy mit jelent a Bibliában a törvény, mint a svájci. Mert számára a törvény, olyan valami, amit ő maga csinál. Hiszen „szuverén a nép”, ami annyit jelent, hogy a saját törvényadója. A Bibliában azonban a törvény éppen azt jelenti, ami nem az emberektől jön, hanem ami nekünk, embereknek adatott. Hogy ezt megértsük, gondoljunk először inkább az úgynevezett természeti törvényekre. Az, hogy egy tárgy, mely fel volt akasztva, a földre esik, ha a zsinegét elvágjuk, az természeti törvény, ami ellen a szabad svájci polgár sem tehet semmit.  Az úgy van, mert isten úgy csinálta. Hogy a földnek 365 napnyi idő kell, míg megkerüli forgatása közben a napot, azt nem lehet népszavazás által sem „megerősíteni”, sem „érvényteleníteni”: az úgy van, mert Isten úgy csinálta. vagy pedig a gondolkodás törvényei: hogy kettő meg kettő = négy, azon nem változtathat még egy világiskolaszék sem, még a nemzetek egyhangú határozatával sem. Az úgy van, mert isten azt úgy csinálta. Ehhez egyszerűen alkalmazkodni kell. Ezt tudja is mindenki - ha még olyan testestül-lelkestül svájci demokrata is az illető. itt kényszerrel állunk szemben, amin „nincs mit okoskodni”. Azonban csak ott lehet Istennek ilyen törvénye, ahol „nincs mit okoskodni”? Sokan gondolják azt manapság, hogy: az ember szabad; tehet, amit akar. Ki szólhatna bele a dolgaiba? Ismeritek a halászemberről és a feleségéről szóló mesét. Az a modern ember története. Ez az ember rájött arra, hogy mi mindenre képes: a vízből elektromosságot tud fejleszteni, a szénből a legszebb színeket varázsolja elő; lerázta a középkor uraságait magáról és „szuverén” lett. Átfúrja a hegyeket, szétvált tengereket köt egymással össze; megváltoztatja a föld felszínét; neki mindent lehet, neki mindent szabad: ő a maga ura, kitől kellene hát eltűrnie, hogy a maga ura, kitől kellene hát eltűrnie, hogy a dolgába beleszóljon? Még önmagának istenévé is tud lenni.

         Csakugyan képes erre is? Mindenestre megpróbálhatja ezt is Ádám és Éva paradicsomi története szerint; azonban a vége sem változik, mindig ugyanaz: rajta veszít. Az ember felfuvalkodik. Nagyon erős lehet egy-egy embernek a hangja; azonban ha a mennydörgést akarja túlharsogni, akkor elfullad a hangja, nevetséges és bántó lesz, sőt talán el is veszíti a túlerőltetés által. ilyen az is, ha az emberek Istent akarnak játszani. Mert, hogy milyen nagy az ember: hogy nem ő a teremtő, az abból is kiderül egyszer, hogy bepakolják hat kicsi deszka közé és leeresztik egy gödörbe, mely nincs akkora, mint a legkisebb szobácska. ott fekszik aztán és ott rothad ő, a vét úristen. Persze itt aztán szintén nincs „mit okoskodni”.

         Nem, az ember nem tudja megtenni azt, amit akar. Mert az ember ahhoz tartozik, annak a tulajdona, aki teremtette. Bármekkora is az ember, ez a nagysága legkevésbé sem ered saját magából. Mindez kölcsönkapott, ajándékba kapott nagyság, adatott: „adomány”. Ezért ahhoz, ami adatott: „adomány” „feladat” is kapcsolódik. Minél többet kapott valaki, annál többet várnak tőle. s ki várja? Az, aki az embert megajándékozta, amint ezt a tálentumokról szólóhasonlatban olvassuk (Máté ev. 25.r.). Az ember nem tulajdonos, hanem sáfár; ezért tőle majd számadást követelnek (lásd: Máté ev. 21. részében a szőlőmunkásokról szóló példázatot). És a számadást a szerint kívánják majd meg tőle, amit az adományaival kellett volna csinálnia az Isten akarata szerint. istennek ez az akarata : a törvény. A törvény az, amit Isten tőlünk akar.

         Minden ember, egyre megy, hogy zsidó-e vagy keresztyén, Istenben hívő-e, vagy istentagadó, képzett-e, képzetlen, tud valamit erről a törvényről. Mindegyiknek van „felelősségtudata”- tudata; mindegyik érzi azt, hogy nem szabad azt tennie, ami kívánatosnak, vagy „hasznos”- nak tűnik a szemében; érzi, hogy van erkölcsileg kötelező: „ezt tedd” és erkölcsileg kötelező „ezt ne tedd”. És ha azt állítja valaki, hogy ő minderről semmit sem tud, a saját lelkiismeret bünteti meg a hazugságáért, az a lelkiismeret, mely vádolja, ha azt teszi, amit nem kellene, vagy nem teszi azt, amit kellene. Nincs ember, kinek ne volna lelkiismerete. Az isten törvénye valósággal be van vésve az emberi szívbe.

         És mégis szükségesnek találta isten azt, hogy törvényét még különösképpen is kijelentse. Mennydörgés és villámlás közt kapta Mózes a Sinai hegy tetején a törvényt és kőtáblákon hozta Izráel népének. Azon a történeten, mely erről az eseményről szól (Mózes 2.kv.19, 20, 32. fej.) átremeg valami istennek, a törvényadónak szánt felsége előtt való félelemből. joggal. Ha isten, a teremtő, a mindenható, az igazságos és szent szól hozzánk: „Ezt és ezt tenned kell, ezt és ezt nem teheted”, az valami megrémítő. Nem azért, mintha valami retteneteset kívánna. Hiszen semmi mást nem kíván, mint azt, ami nekünk magunknak: életünknek a javára szolgál. Isten törvénye nem önkény. Az isten semmi mást nem mond törvényében nekünk, csak azt, ami a valóságos emberi élet természeti törvénye. Így és így kell tennetek, ha az életetek emberi élet akar lenni. Úgy, mint ahogy az orvos mondja: így és így kell élnetek, ha egészségesek akartok maradni. Az legkevésbé sem ijesztő. Azonban Isten így mondja: akarom, hogy így éljetek, emberi módon és nem „embertelenül”, a teremtés rendje szerint és nem a teremtéssel ellenkező módon, és ez az „akarom, akkor tudjuk, hogy az, amit mondott, érvényes. Hogy érvényes, az azt jelenti: isten ezt komolyan gondolja, nem engedi, hogy gúnyolódjanak vele; s ebből az következik, hogy amit vet az ember, azt aratándja is.

         Isten számadást kíván tőlünk, felelősségre von. És ez az, ami ijesztő. Mert hogyan állunk meg ebben a számadásban Vagy azt hiszed, hogy a német közmondás szavával éljek, hogy Isten eltűri, hogy „öt páros szám legyen”? Látod, ez az- igen, kénytelen vagyok ezt a szót használni: ez a nemzedékünk átkozott könnyelműsége, hogy azt gondolja, hogy az Isten nem néz kicsire; Isten mégse fog az engedetlenség miatt valakit eltaszítani. Aki így vélekedik, az rosszul értette meg a megbocsátás igéjét. Hiszen a Szentírás ennek éppen az ellenkezőjét mondja: Éppen: az engedetlen embert taszítja el az Isten, mert amit az ember vet, azt kell aratnia is. Isten szent, ez azt jelenti, hogy komolyan veszi törvényét. Megszeghetetlenül érvényesek az Ő törvényei a z emberi életre nézve, akár a természeti törvények. Itt semmit sem fognak lealkudni. Mert Isten épp olyan kevéssé hasonlatható holmi gyenge apához, aki nem épes büntetni, mint ahogy nem szenvedélyes, hirtelen haragú atya, ki a büntetésben elragadtatja magát. Isten igazságos Isten, ki minden egyes embernek érdeme szerint fizet meg. Nos, hát nem rettentő az, kedves barátom, hogy az isten téged az ő törvénye szerint szigorúan felelősségre von?

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank