2011-10-12 11:04:20

AZ EMBER FIA

 

 

            Tudod-e, hogy mi az ember? Szédítőn mély titok, kétértelmű, nem, ezerértelmű valóság. Mi az, ami mégis közös a düsseldorfi tömeggyilkosban és „Vater Bodelschwing”-ben, vagy Fry Erzsébetben, a foglyok angyalában? Kettőjük közül melyik hát „az ember”, az igazi ember? Azt meg tudjuk mondani, hogy mi egy igazi róka, kutya, vagy sas- de mi az igazi ember? Te talán az vagy? Valóban? Ugye, hogy ez a kérdés egyszerre megmutatja nekünk, hogy honnan származik az ember-rejtély. Onnan, hogy nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene. Ilyet csak emberről lehet mondani. Csak ő rendelkezik azzal a szabadsággal, hogy más legyen, mint aminek lennie kellene. S bizony, most mindannyian mások vagyunk, mint amilyeneknek lennünk kellene. A teremtéstörténet tudósítása már nem igaz: „Teremté Isten az embert a maga képére”. Ti is láttátok már a világháború képeit: acélsisakos, gázálarcos, görnyedt hátú ember szuronyt szegezve tör előre- Isten képmása? Vagy az ördögé? Vajon a kettő közül melyik inkább? És ez az ember, bizony te is lehetnél. Az csak „véletlen”, hogy nem te vagy az, hogy nem a férjed, fivéred, vagy fiad az, akinek így kellett megjelennie. Isten képmása! Gondoljunk Kína csonttá aszott éhezőire, az elmegyógyintézetek szerencsétlenjeire, a börtönök, a kórházak szegény lakóira, az ital rabjára, aki otthon mindent összetör, a tékozló fiúra, aki az idegenben mindent elfecsérel duhaj életmódjával, és gondoljunk arra, hogy bizony mi vagyunk ez a tékozló fiú, aki nem mondhat mást Atyjának, csak ezt: „Atyám, én nem vagyok méltó, hogy fiadnak hívattassam”…igen, hová tűnt itt Isten képmása? Vagy tulajdonképpen csak mese az egész? Tudjuk jól, hogy milyenek az emberek…” „Én ismerem az embereket egy kissé, és tudom…” Ugyan ki tudja elinni az ember isteni teremtetésének hallatlan nagy igéjét! Az igazi ember- az bizony csak olyan „eszmény”, amit a valóságban nem találunk meg soha.

            Csakhogy mi az oka annak, hogy van ilyen eszményünk? Miért van az, hogy minden ember tisztában van azzal, hogy én nem vagyok igazi ember, az én dolgom valójában nincs rendbe? Honnan került elő az a mérték, annak a képe, amivé „tulajdonképpen” lennünk kellene? És honnan ered ez a nyugtalanság és ez a fájdalom a felett, hogy nem vagyunk ilyenek? Mikor a tékozló fiú nyomorúságának mélypontjára jutva, a disznókat őrizte, akkor támadt fel benne otthonának emléke, akkor zokogott fel a honvágytól: óh milyen más volt ott minden! Titokban mindannyian így járunk. Az a bizonyos „eszmény” olyan, mint egy elsárgult fénykép rólunk, „amilyenek ezelőtt voltunk”. Fakuló, már-már alig látható kicsiny kép; alig tudjuk elhinni, hogy van: „ igazi ember”.

            S most itt van, itt áll előttünk, nem úgy, mint valami eszményített kép, hanem, mint valóságos hús-vér ember. „Imé az ember”, az Isten képmása. Ez Jézus, az Isten akarata szerint való ember, olyan, amilyennek isten a teremtéskor akarta, aki teljesen és tökéletesen azokban él, „melyek az ő Atyjának dolgai”. „Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem és az Ő dolgát elvégezzem.” S nem csak szavaiban ilyen, hanem így jelenik meg előttünk mindazokban a történetekben és beszédeken, melyeket az evangéliumok beszélnek el nekünk Róla. „Az Emberfia”, az, aki előtt csendben meg kell állania az embereknek egy vallomással: Bizony, végre megtaláltam, akit kerestem- megtaláltam az embert, az igazi embert.

            Végeredményében azonban, mi hasznunk abból, hogy ő egyszer itt járt, 1900 esztendővel ezelőtt: ettől mi még azok vagyunk, akik, egyszóval még nem vagyunk „igazi emberek”. Ennek az ember Jézusnak azonban van valami mondanivalója a számunkra. Engem az én Atyám küldött hozzád- a te Atyád, hogy megmondjam, hogy Ő téged olyanná akar tenni, amilyen én vagyok. Neked éppen olyan igazivá kell lenned. Mármint nekem? Bizony neked! Csakhogy ez lehetetlen, hiszen én annyira torz ember vagyok, hogy belőlem „embert” faragni ugyan senki sem tud. Igazad van. Arra senki sem képes- senki, Istenen kívül. Ő azonban meg akarja cselekedni. Jézus Krisztus nemcsak azért jött, hogy nekünk megmutassa az igazi embert, hanem azért jött, hogy mindegyikünknek megmondja: Isten téged újra azzá akar tenni. Ilyenné kell lenned. Sőt még többet is: olyanná kell lenned, mint Jézus Krisztus, aki bement az örökkévalóságba. „Mert tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hogy mivé leszünk, akkor hasonlókká leszünk Őhozzá.”

            Ez az örömüzenet. Hiszen legtöbbet önmagunk miatt szenvedünk, ha nem is tudjuk ezt; ha azt gondoljuk is, hogy bánatunk és szenvedésünk oka rajtunk kívül esik. Mindennek legmélyebben fekvő oka minden fonákság között az, hogy mi magunk vagyunk nem vagyunk egészen rendben. Ezért lehetséges, az hogy a legnagyobb üzenet, ami a fülünkbe juthat, ez: a te dolgod még rendbe jön. Gondoljátok csak el, mit jelent a vaknak, ha elhangzik felé: visszakapod a látásodat, mit jelent a nyomoréknak, a csonkának: újra teljesen és tökéletesen éppé leszel! Pedig ez mégis csak a külső. Nekünk azonban belsőleg kell „emberré” lenni, éppé és egésszé és világossá Isten kegyelme által. Ezen aztán lehet örvendezni! Ez az Emberfiáról szóló üzenet.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank