2011-10-12 11:05:04

A KIRÁLY

 

            Nekünk, svájciaknak, különösen nehéz elhinnünk, hogy királyra van szükségünk, sőt, hogy van is királyunk. Már a bölcsőnk felett elhangzott egy rövidke szó: szabadság. Szép szó ez, meg is akarjuk becsülni. Ez azonban az igazságnak csak az első fele; nem is az első, hanem a második. Az első felét engedelmességnek hívják. Isten az embert a saját képére teremtette- ez azt jelenti, hogy mi szabadságra teremtettünk. Ebben az első azonban az, hogy Isten teremtette az embert. Ezért Isten az Úr. Amíg az embereknek rendíthetetlenül és szilárdan ott él a szívükben az a tudat, hogy Isten az Úr, addig szabad és kell is a szabadságra törekedniük, ha azonban elfelejtik azt az első részt, akkor szabadságuk szemtelenséggé és fegyelmezetlenséggé fajul. Ami áll a gyermekekre, az reánk felnőttekre is áll: csak engedelmesség által lehetünk szabadokká. Az a gyermek, akinek soha nem kellett engedelmeskednie, az élete végéig szegény, szánalomra méltó lény marad, saját szeszélyeinek a játéklabdája, vágyainak, és szenvedélyeinek a szolgája. Az az ember, ki csak a szabadság jelszavát becsüli, nem tudja előbb és mindenekelőtt, hogy: Isten az Úr, akinek az ember feltétlen engedelmességgel tartozik, az a gyerek, elkényeztetett szegény, ostoba gyerek, és az is marad. A mi nyelvünk legfontosabb szava mégis csak az a szó, melyet az emberek olyan gyakran meggondolatlanul káromkodásra használnak: Úristen. „Az Úrnak félelme a bölcsességnek a kezdete” (Péld. Besz. 1:7/a) Ez a kemény színfából készült gerendázat az erősen megépített házban. Ahol ez a gyenge, vagy korhadt, ott a házat állandóan az összeomlás fenyegeti. Ezen fordul meg a dolog, s nem azon, hogy külsőleg milyen szépen van bemázolva.

            Isten, minden dolgok teremtője, a te teremtőd és az én teremtőm, uralkodni akar, király akar lenni. De nem zsarnok király akar lenni. Azt tehetné velünk, amit akar, megtehetné, hogy semmi gonoszat ne tegyünk, hanem gépszerűen azt tegyük, amit isten akar.

            Ezt Ő nem akarja. Nem akarja, hogy gépekké legyünk, nem akarja, hogy kényszerből tegyük azt, amit akar, hanem, hogy szabadon tegyük. És éppen az az engedelmeskedés. Mert csak aki az Úr akaratát szabadságban, szabad indításból teszi, engedelmeskedik valóban; mindenki más csak színleg engedelmeskedik, nem szívből. Hogy mi Neki egész szívből engedelmeskedjünk, tehát tiszteletből és szeretetből: ezt akarja Isten. Így akar Ő király lenni! Ezért küldötte nekünk Jézus Krisztust, ezért adta nekünk az evangéliumot. Mert az evangélium az isten „országáról” szóló üzenet, ami pontosabb fordításban: az isten „királyi uralkodásáról” szóló üzenet.

            Azonban ki az Isten, hol az isten? Isten a mennyben van, és az messze van innen. Isten láthatatlan, ismeretlen és így nehéz Neki engedelmeskedni. Jóllehet a világ, Isten nagy háza, amelyben mi lakhatunk, telve van az Úr nyomaival, Aki e világot megépítette, és Akihez ez tartozik, azonban Ő maga nem található a házban- Ő maga, a Király. Mi Őt magát szeretnők látni, nemcsak a műveit, mi Vele magával, ezzel az uralkodó akarattal szeretnénk találkozni, nemcsak akaratának és teremtésének nyomaival. Az Ótestamentum prófétái elég világosan érthető üzenetet közöltek e királyi Úrról, mint hírmondók, kiket a király küldött, hogy az akaratát megismertessék. Sőt, ők még többet is mondhattak. Hírül adhatták, hogy, íme, nemsokára Ő maga is eljön, és már nem akar távol maradni, hanem a saját népével akar lenni. Ő jön. Ő jön, Ő maga. Abban a kiváltságban részesültek, hogy ezt elmondhatták, mert látták, hogy jön Az, Akiben Isten, a Láthatatlan, láthatóvá, a távoli, megfoghatatlan, közel valóvá és megfoghatóvá lenne; a földön azonban nem látták Őt. De mint ahogy a szolga, ha a király jön, megjelenti őt, s a függönyt félrevonva szól: Ime, itt van- így volt Keresztelő János, az utolsó próféta, az a szolga, aki az Urat közvetlenül megérkezése előtt jelentette be: az Úr! És most itt van: Ő maga.

            Ez a mi Urunk Jézus Krisztus. Ezért kezdődik el Vele az Isten országa, Isten uralmának az ideje. „Az övéi közé jöve.” Jézus Krisztusban az isten akarat, isten titka, az Isten szíve, Istennek elrejtett tanácsvezetése lett nyilvánvalóvá. Emberként közelít isten az ő gyermekeihez, mert azok Őt másképpen sehogy sem tudnák megérteni. Isten az égben- ez számunkra valami oly távoli, halovány, meghatározhatatlan fogalom, hogy alig van közünk hozzá. Isten az égben nem tesz bennünket forrókká és hidegekké sem. A földön azonban az Isten és az ő akarata oly közel jut az emberhez, hogy az nem képes többé Őt kikerülni, oly világos és hallható, mint egy embernek az akarata, melyre rábukkanunk: itt komoly valóságról van szó. Jól érezték ezt a zsidók? Ezért nem akartak tudni róla. Megölték Őt. Mégpedig pontosan úgy, ahogyan azt az Úr a szőlőmunkásokról szóló példázatban előre megmondta. (Máté ev. 21. r.). A bérlők maguk akarnak urak lenni, azért ütik agyon a követeket, akik meg akarják fosztani a bérlettől, ezért ütik agyon mindenek előtt a gazda Fiát, aki maga akarja tulajdonát ismét az atya kezébe tenni.

            Bizony ilyenek vagyunk. Sajátmagunk urai akarunk lenni. „Az övéi közé jöve, de az övéi nem fogadták be őt.” Jézus Krisztus eljött, azonban mi nem akarjuk Őt királyunknak, „szabadok” akarunk maradni. Csakhogy ez azt jelenti, hogy mi a gonosz szolgái akarunk maradni, mert ha nem Krisztus uralkodik bennünk, valaki azért mégis uralkodik. Uralkodik bennünk a gyönyör, a fösvénység, a kapzsiság, a becsvágy, a hatalomvágy, vagy az önzés. S az ember még azt gondolhatja, hogy ez a szabadság. Szolgaság ez valóságban s ezt mutatja az, hogy az ember általa nem lesz boldoggá, hanem boldogtalanná s ez nem teszi szerencséssé, hanem szerencsétlenné. Az emberek általa embertelenekké és rosszakká lesznek s együttélésük ez által lesz egymással-szemben élés. Nincs békessége az embernek sem önmagában, sem a többiekkel. Az isten titka az, hogy Ő az embert úgy alkotta, hogy az csak akkor szabad és boldog, ha vele, a Teremtővel szemben engedelmes.

            „Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek. „ Hála Istennek, nem kell okvetlenül úgy történni a dolgoknak, mint a szőlőmunkásokról szóló példázatban; az is megtörténhetik, hogy az ember Jézust királyának ismeri el. Hinni éppen ezt jelenti. Hinni nem annyit jelent, hogy tele legyen a fejünk mindenféle különvéleménnyel a Bibliáról és Istenről, azok helyett, amelyekkel más emberek rendelkeznek. Hanem hinni annyit jelent, hogy Jézust királyunknak ismerjük el, és engedelmeskedünk neki. A keresztyén gyülekezet legősibb hitvallása ez: Jézus az Úr! Természetesen ezt is ki tudja az ember úgy mondani, mint valami frázist, mint egyet az ember fejében felraktározott sok üres vélemény közül. De akkor hazudik. Mert „az én Uram” mégis csak azt jelenti, akinek engedelmeskedem. A hit: engedelmesség és a keresztyén élet úgy szólván katonai szolgálat: menetelés az Úr Jézus vezényszavára. Csak egészen másképpen, mint a katonaságnál. Ez a vezényszó annak az akarat, Aki engedte, hogy megöljék a kereszten, hogy megtanuljuk, hogy Neki engedelmeskedni annyit jelent: odaadni magunkat felebarátaink szolgálatában.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank