2011-10-12 11:05:25

A KÖZBENJÁRÓ

 

 

            „Minden rossz legnagyobbja ám a bűn”. Amit vétettünk, azt sohasem lehet többé jóvátenni. Nincs már hatalmunk felette. A múlt részévé lett örökre. Ott az örökkévalóságban nyoma maradt. Mint ahogy a gépkocsi minden megtett kilométerét feljegyzi egy önműködő számláló készülék, úgy „jegyzi fel” az örökkévalóságban minden cselekedetünket valami, amit csak az ítéletnapkor fogunk meglátni. Alig történt meg, máris „nyoma van” és ezen semmiféle magbánással sem változtathatunk. Meg van és tanúskodik ellenünk: bűnös. De ennek a „számláló”-nak az örökkévalóság birodalmában van még egy másik ijesztő tulajdonsága is. Tudniillik nem azt jegyzi fel, amit az emberek tudnak rólam, hanem amit Isten lát. Röntgenképként leplezi le, különben láthatatlan bensőmet. Isten a szívet vizsgálja, a te szívedet, ember! Kinek nem kell itt megijedni? Bizony ki az, akinek erre ne kellene kétségbeesni? „Mert egy élő sem igaz előtted Uram.” Értsük meg jól: azon a számlálón a mi halálos ítéletünk van feljegyezve. Ha Isten elkészíti a számlát, végső megállapítása nem lehet más, csak ez: hűtlen! Hűtlen!- el vele!

            Ez az, amit lelkiismeretünk mond. Manapság ugyan úgy látszik, mintha a lelkiismeret már nem ítélne olyan szigorúan. Ugyan ki gondol még nálunk arra, hogy elvész, hogy pokolra kerül? Régi mese! Ma már érti az ember a módját annak, hogy azt a bizonyos számlálót úgy tartsa a kezében, hogy az már ne jelezzen olyan ijesztő dolgokat. Csakhogy ez a lelkiismerettel való manipulálás végeredményben semmit sem használ. A számláló az örökkévalóságban folyton jelez, semmit sem befolyásolhatjuk és végső eredménye, ítélete, mégis csak ez: elveszett. A lelkiismeret meg is mondja nekünk titkon: Te az isten akaratát nem vetted komolyan. Nem állhatsz meg az Ő ítélete előtt. Titokban mindenki érzi ezt. Rettegünk Istentől. Nincs senki, aki ne félne Tőle, még az is féli, aki tagadja, az is, aki gúnyt űz a belévetett hitből. Mélyen lent, a lélek legmélyebb rejtekében, ott van az istentől való rettegés, az elveszéstől való félelem. Ezt a lelkiismeret mondja nekünk,- mint ahogy Pál apostol mondja egy helyen- „a kézírás, mely ellenünk szól” (Kol.lev.2:14.), ezt jelenti ez a szó: vétek.

            Mit szól azonban ehhez maga az isten? Azt mondja, hogy ez valóban így van. Vádoló lelkiismeretünk nem hazudik. Az a jelzőkészülék, mely vétkünket feljegyzi, mint az autó kilométerszámát, az az Isten eszköze. Hiszen azt mondtuk, hogy: azt jegyzi fel, amit Isten lát. Amit isten mond. Isten irodájában elkészíttetik ellenünk a halálos ítélet. De…vajon, van-e itt ilyen „de”… Vagy talán mégsem „olyan szigorú” az isten és ahogy szoktuk mondani: „el kell fogadnia az ötöt páros számnak?” Nem, ilyen”de” nincs. Ítéletünk, „a kézírás ellenünk” jogerősen elkészült és az Isten maga alá is írta. Azonban…

            Ez az „Azonban”-t a megfeszített Jézus Krisztusnak hívják. „Ő megbocsátotta minden bűnünket, azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára”. Nem mintha a halálos ítélet érvénytelen volna. Csak ez van feljegyezve s ha magunkból indulunk ki, Isten előtt nem is jöhet más tekintetbe, csak ez: vétkes, elveszett. Éppen ezt akarja nekünk Isten az Ő Fia keresztjén elmondani. Isten nem tűri el, hogy az ötöt páros számnak hazudjuk. Ő komolyan veszi azt, ami ellenünk bizonyít. Az az Ő számára sem semmi. Ő nem akarja és nem is tudja azt a „kézírást” egyszerűen megsemmisíteni. Neki bizonyára volna hatalma ehhez, de ezt érettünk nem akarja. Különben nagyon is könnyen vennénk a vétket. Ő meg akarja nekünk mutatni, hogy az, ami a 2kézírásban” van, csakugyan igaz és jogerős. Sőt, még azt is akarja, hogy az ítéletet végrehajtsák. Azonban… mindenek fölött áll az Ő megbocsátó atyai szeretete.

            Ő nem akarja az ellenünk bizonyító „kézírást” megsemmisíteni, hanem egy magasabb erő érvényesülésében akarja azt megmutatni. Ő „azt a keresztre szegezte”. Azért tette ezt, hogy ezzel mind a kettőt meglássuk: vétkünk nagyságát és az Ő még nagyobb könyörületét, szent akaratának komolyságát és atyai szeretetének még nagyobb komolyságát. Ez a Jézus Krisztusról, a Közbenjáróról szóló üzenet.

            Képzeljétek csak el, hogy az egyik faluban egy béres, boros fejjel rágyújtotta volna a gazdájára a csűrt. Az a béres minden vagyonával felel a kárért. Megfizetni mégsem tudja. A gazdája most már mindenét elvehetné, a cipőjét, a ruháját és a bérét, és azt mondhatná, hogy: ugyan csak kicsi töredéke az annak, amivel ő nekem tartozik. De most aztán vigyázzon magára, hogy még egyszer a szemem elé nem kerüljön az a haszontalan ember. A gazda azonban nem ezt cselekszi, nem vesz el tőle semmit, megtartja őt szolgálatában és azt mondja: Én mindent magamra vállalok. Megfizetek mindent. Talán erre megnyílik a béres szeme, s észreveszi, hogy milyen jó gazdája van.

            Így cselekedett velünk Isten Jézus krisztusban. Ő mindent magára vett, hogy megmutassa, hogy mennyire szeret minket. Ő maga hordozta el a bűn átkát, azt az átkot, melyet nekünk kellett volna hordoznunk. Jézus azért került a keresztre, mert az emberek Isten ilyen közelségét nem tudták elviselni. És éppen azzal, hogy Jézus engedte, hogy Őt keresztre feszítsék, Isten még közelebb jött, s egyúttal még nyilvánvalóbbá lett az embereknek istentől való távolléte. Az ellenünk bizonyító „kézírás” ott került a szemünk elé-ott vált mindannyiunk számára olvashatóvá halálos ítéletünk. Ugyanekkor azonban meg is semmisíttetett: isten mégis szeret minket. Ezen a szörnyűségen kellett az isten Fiának átmennie, hogy valóban közel jöjjön hozzánk. Mindennek meg kellett történnie, hogy mi emberek megláthassuk Istent és önmagunkat a magunk istentelenségében. A golgotai kereszt nélkül nem tudnánk azt sem, hogy hányadán is vagyunk s azt sem, hogy hányadán is vagyunk a azt sem, hogy mennyire szeret minket az isten. Itt isten és ember egyben látható, az ember nyomorúsága és elveszettsége és isten közelsége és megfoghatatlan szeretete. Jézus a kereszten egyben jelent ki bennünket és az Istent. És amikor ezt cselekszi, véghezviszi a legnagyobbat, ami megtörténhetik: vissza viszi az embert Istenhez. Ő „a megbékélést az Ő vére által” munkálja. S mint ahogy az édesanya megkeresi elveszett gyermekét a legnagyobb nyomorúságban, szennyben és szégyenben is,- úgy jött világunkba az isten jézus Krisztusban, hogy egészen nálunk legyen. Ezért Jézus, a megfeszített, a megígért „velünk-az-Isten” vagy „Immanuel”, és a Golgota a világnak az a helye, ahol úgy tekinthetünk bele az isteni szeretet titkába, mint sehol másutt. Kik- mi? Jobban meg akarom ezt fogalmazni: te, ha te az vagy, aki engeded, hogy az Isten azt mondja neked: Minden éretted történt, mert neked szükséged van erre és mert az Isten téged is szeret.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank