2011-10-12 11:05:46

A SZENTLÉLEK

 

            Hányan vették már úgy a kezükbe a Bibliát, hogy miután egy ideig lapozgattak benne, s itt-ott olvasgattak belőle valamit, megint félretették. „Nem nekem való.” Lehet, hogy közülük valaki néhány évvel később, miután történt vele valami, ugyanazokat a bibliai igéket megint elolvasta és most Isten pörölycsapásaként hullott szívére minden egyes szó. Mi okozta ezt a különbséget? Erre kétféleképpen felelhetünk. Az ember szempontjából és a másik oldalról kiindulva. Azt mondhatjuk, hogy „Az Úr megnyitá szívét”- mint a filippi bíborárus asszony esetében (Csel.16.), vagy azt, hogy Isten Lelke maga szólott hozzá a Biblia szava által. Anélkül, hogy az isten Lelke megnyitá a szívet, igazán nem tudjuk megérteni a Biblia szavát. Érdekesnek találhatjuk, vagy tanulságosnak, vagy úgy érezhetjük, hogy megragadóan szép, de a bibliai Ige csak akkor rendíti meg a szívet úgy, hogy tudjuk, itt az Isten beszél velem, Ő maga áll szóba velem, amikor a Szentlélek közbelép. S így áll a dolog a vasárnapi igehirdető beszédével is: egy szép prédikációt meghallgathatunk a Szentlélek segedelme nélkül is, de nélküle sohasem halljuk a prédikációban Isten szavát. S az Isten igéjét közvetítheti hozzánk egy egyszerű ember az utcán is, vagy akár az otthonunkban – a szentlélek által.

            Isten nem csak hajdan szólott próféták és apostolok által. Ma is beszél. Csakhogy nem minden a Szentlélek beszéde, ami annak mondja magát. Mértékekre van szükségünk, hogy megismerhessük, hogy mi az isten Lelkétől való és mi nem az. Ez a mérték a Biblia. A Szentlélek őshíradása, ősigéje az a normál méter, amin mindazt, ami az Isten Igéje akar lenni, meg kell mérnünk. Ami nem egyezik meg vele, nem lehet az Isten beszéde.

            A Szentlélek azonban nemcsak beszél. Sőt: ahol megszólal az Isten maga, ott mindig történik is valami. Az Isten beszéde mindig teremtő ige. A Szentlélek alkotó erő, csodás hatalom. Ahol az Isten az Ő lelkével belép egy életbe, ott mindig csodálatos dolgok történnek. Mindig mássá lesz valami, mint amilyen addig volt. Az apostolok leveleiben csupa erről szóló híradás van. Ezek telve vannak az isteni Lélek csodálatos hatásával. Az első és talán a legfontosabb, hogy az addig nyugtalan, meghasonlott, lázadó és ugyanakkor csüggedt emberi szív. Megnyugszik. „Békesség Istennel”, „megbékélve”, így említi ezt az apostol. Önmagunkból háborúságunk van az Istennel, s ezért az emberekkel is. Nem vagyunk képesek arra, hogy békét kössünk Vele. A legcsodálatosabb, ami egy embernek ajándékul juthat ebben a földi életben: ha az ember rendezte Istennel a dolgát. Abban a pillanatban jelentkezik a másik: az öröm. Sok ember azt állítja, hogy hisz az istenben, de éppen olyan megkeseredetten megy át az életen, mint az a sok többi, aki semmiben sem hisz. Ez tévedés. Aki igazán találkozott az istennel, úgy, hogy az Isten maga beszélt vele, és azt mondta neki: Az én gyermekem vagy- az nem lehet többé megkeseredett, abban valami nagy öröm gyúlt ki, s ez nem szűnik meg soha többé. Lángját a hamu majdnem elfojthatta, de ki nem olthatja soha. Tüze mindig újból áttör minden pernyén és hamun- ez a Szentlélek hatása.

            De a legnagyobb gyümölcs és a legfelségesebb csoda: a szeretet.

            Mi lehetne más a szeretet, mint az, hogy az ember szíve megnyílik a másik ember számára? Amíg nem vagyunk szeretetben, addig az reánk nézve mindig „kívül van”. Mi elzárkózunk tőle, ő pedig idegen nekünk. Magunknak élünk és reánk nézve mindig „kívül van”. Mi elzárkózunk tőle, ő pedig idegen nekünk. Magunknak élünk és reá is csak magunk számára van szükségünk. A szeretet az a csoda, hogy az ő számára vagyunk itt, készen vagyunk vele szemben, hogy egész lényünk így szól hozzá: Jöjj be! Az Isten hozott! A szeretet, a szentlélek legnagyobb csodája: nyitott ajtó a szomszéd felé.

            Isten lelke az újjáteremtő. Különben azt mondjuk: Én már csak ilyen vagyok. Tudjuk, hogy az ember, aki atyjától vagy anyjától ilyen vagy olyan jellemet örökölt, már csak „ilyen”. Azt mondjuk: Amilyen kevéssé változtathatod az almát körtévé, olyan kevéssé lehet megváltoztatni az ember jellemét. Csakhogy az, aki az almákat és a körtéket csinálta, a Teremtő, megteheti. Meg is teszi. S ezzel megint csak tele van a Biblia, tele van az újjálétel üzenetével. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, ímé: újjá lett minden.” Ez a Szentlélek csodája.

            A Szentlélek az Újtestamentumban különösképpen a Jézus „gyülekezetének” lelke, az „egyház” lelke. Azért, mert a közösség lelke. Kihozza az egyeseket a magányosságukból s „egy testté” teszi őket. Persze, egyházainkban ebből legtöbbször keveset veszünk észre- ez annak a jele, hogy kevés Szentlélektől megelevenített rész van bennük. Mint ahogy a tüzet fényéről és melegéről ismerjük meg, úgy ismerjük meg az isten lelkét a közösségből. S mint ahogy a tűz elharapódzik maga körül- ami pedig olyan, mintha tűz volna, de nem gyújtogat maga körül, valószínűleg csak amolyan „görögtűz”- így a Szentlélektől támasztott életnek is el kell harapódznia s tüzével lángba kell borítania mindent. Így terjedtek el Jézus Krisztus gyülekezetei. Így gyújtotta fel a reformáció rövid néhány év alatt egész Európát. Ez a Szentlélek hatásának módja. A Szentlélek: a munkálkodva jelenlevő Megváltó isten, aki Fiának igéjében jő hozzánk, a Szentháromság egy Isten.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank