2011-10-12 11:06:33

EGYEDÜL HIT ÁLTAL

 

            „Egyedül hit által”- ez a reformáció fő igéje. Ez lehet-e, s ennek kell-e lennie napjainkban is? Sőt, tovább megyek: nem veszedelmes, sőt csalóka ige ez? Nem lett ebből az összefoglaló tételből csatakiáltás? S nem váltotta-e ki a keresztyének lelkében azt a téves felfogást, hogy „csak” az „igaz hit” a fontos, az igaz élet már nem is olyan lényeges. Ha valaki „hit” alatt azt érti, hogy az ember bizonyos igazaknak fogad el, hogy azt, ami a Bibliában van, egyszerűen igaznak tartja- akkor tényleg nincs ennél végzetesebb tévedés a keresztyén világban. A hit ebben az esetben nem több valamilyen felfogásnál, elmélet, talán világnézet, egy a sok elmélet és világnézet közül. Csakhogy egy elmélet, vagy világnézet akár keresztyén, akár más, sohasem lehet a lényeg. Mit érdeklik Istent a mi elméleteink vagy nézeteink! Mit törődik Isten azzal, hogy vajon „keresztyén világnézetük” van-e, vagy más! „Nézet-e a nézőnek van, aki átsétál az életen, de nem annak, aki harcol az életben. Isten azonban éppen azt tiltja meg nekünk, hogy az élet vándorlegényei legyünk; azt akarja, hogy harcosok legyünk. Csak a küzdelemben értheti meg az ember, hogy mire gondoltak a reformátorok, az apostolok, amikor azt mondták: „hinni”. Mit „hiszel” ez ha jól megértetted voltaképpen azt jelenti. Kiben bizakodol és kinek fogadtál hűséget? Vagy olyasfélét jelent, mint amit gyermekkorunkban, olyasformán kérdeztek meg tőlünk: kié vagy, te gyerek? Azt jelenti, hogy teljesen és tökéletesen Istenéi vagyunk, hogy én,- mint ahogy azt a Heidelbergi Káté olyan szépen kimondja-„mind testestül, mind lelkestül, úgy életemben és halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok… és Ő szív szerint hajlandóvá s késszé tesz arra, hogy ezentúl Ő néki éljek”: hinni ezt jelenti.

            Azonban, amilyen helytelen az, ha a hitet egy nézettel, bizonyos tételek vagy „dogmák” puszta helyeslésével tévesztik össze, épp olyan helytelen úgy vélekedni, hogy a hit csak olyan általános „istenben bízás”, mint amivel elvégre kegyes pogányok is rendelkeztek. Miért volna szükségünk akkor a Bibliára, mire kellene nekünk Isten kijelentése Jézus Krisztusban, mire az Ő keresztje és feltámadása? Valójában mégis csak azon fordul meg minden, hogy a valóságos igaz Istenben bizakodjunk, és nem valami, az istenségről alkotott ábrándképben; hogy annak az Istennek adjuk tulajdonul magunkat, aki Jézus Krisztusban és sehol másutt igaz, valóságos Istenünkként jelentette ki magát. Ha az ember ezt a szót „hinni” komolyan veszi, úgy, ahogyan a Biblia érti, akkor valóban nem is hihet az ember már igazán Istenben, mint éppen abban, aki Jézus Krisztusban mutatta meg magát nekünk és hívott el bennünket magához. Csak ott hisznek valóban, ahol tudják, hogy: „egyedül hit által”; erről pedig kegyes pogányok semmit sem tudnak. Erről – erről az „egyedül hit által”-ról –csak a biblia beszél. Miért?

            Régi és az új korok kegyes pogányai mind maguk akarnak Istenhez jutni, imádságaik, erényes életmódjuk, szigorú fegyelem, vagy szent életük segítségével. Azt hiszik, hogy ha csak elég komolyan veszik e kegyes életmódot, akkor hűek istenhez és Isten melléjük fog állani. Minden kegyes pogányság- minden kegyes „keresztyén pogányság” is- ilyen a „törvény betöltéséből való megigazulás is”, ilyen bizakodás az ember cselekedeteiben. A Biblia ezzel szemben azt mondja nekünk: Te nem is lehetsz „eléggé kegyes”. Ha ezen az úton akarsz haladni, úgy a kettő közül csak egy marad a tiéd: vagy becsapod magadat, s elfelejted, hogy bűnös ember vagy, s összetéveszted az isten követelését a polgári becsületesség mértékeivel, és akkor meg vagy magaddal elégedve. Vagy pedig komolyan veszed az isten akaratát, és kétségbeesel, amennyiben bizony meglátod, hogy sohasem lehetsz „eléggé kegyes”. Azonban legtöbbször az következik be, hogy az ember a hamis önbizalom és a kétségbeesés között ingadozik ide és oda. Ilyen a pogányok kegyessége. A Biblia azonban azt mondja: nem te teszel eleget Istennek, hanem Isten maga tesz eleget magának és neked. Nem szabad arra építened, amit cselekszel, hanem egyedül, csakis arra, amit isten cselekszik. Sőt, még többet kell mondanunk: te voltaképpen csak akkor tudod, hogy ez a szó: Isten, mit jelent, ha erőd csődöt mondott és már egyedül csak Istenben reménykedhetsz. Aki még ezt az 2egyedül2-t nem fedezte fel, az még nem fedezte fel az istent. A pogány istenek nem az igaz Isten. Az igaz isten az az Isten, akit az ember talál meg, amikor már nem tud önmagán segíteni, és már csak Benne reménykedik. Már csak Istenben reménykedni, nem építeni többet saját erőnkre, képességünkre, tudásunkra: ezt jelenti az, hinni, azt jelenti, hogy a valóságos Isten tulajdonává leszünk.

            Ez sokkal nehezebb, mint a kegyes pogányok minden bűnbánati lelkigyakorlata, imádsága és szent cselekménye. Mert semmi sem esik nekünk olyan rosszul, mint az: hogy többé ne bízzunk önmagunkban. És semmi sem esik annyira nehezünkre, mint az, hogy már csak Istenben bízhatunk. Sőt, ez nem csak nehéz, hanem, ami minket illet, lehetetlen is. Nem vagyunk képesek rá, hogy megtagadjuk önmagunkat és egyedül istennek rendeljük alá magunkat. Ezt is csak Isten tudta számunkra megcselekedni: Ő megcselekedte- a Megváltó keresztjén. Ott mind a kettő megtörténik, ott összetörik és sírba hull büszkeségünk, s ott közelít hozzánk az Isten, az egyedüli segítség. Igazán hinni tehát annyi, mint találkozni a megfeszített Krisztussal, s az ő keresztjében megismerni minden képességünk és cselekedetünk nyomorúságát és az Isten egyedül cselekvésének kezdetét. Ahol nem ismerik a Krisztus keresztjét, ott még nem még nem tudják, hogy mit jelent az, hogy egyedül Isten képes rá, és egyedül Isten cselekszi meg. Ezért azt sem tudják, hogy mit jelent: egyedül hit által.

            „Egyedül hit által” azt jelenti tehát, hogy nem én, hanem egyedül Isten munkálja az én üdvösségemet, megmenekülésemet, a világ üdvét és megmenekülését. Egyedül Ő jó, egyedül Ő visz a célhoz. „Erőnk magában mit sem ér”, s még a legjobb élet cselekedetei is csak haszontalanok és hiábavalók. Ez azt jelenti, hogy egyedül csak Istenre kell építenünk és egészen Benne kell bíznunk. De vajon nem restülnek el ettől az emberek? Kérdezz meg Luthert, egy Zwinglit, egy Kálvint, vajon lustává tette-e őket ez a hit? És figyeld meg azoknak az életét, akik valóban megérezték, hogy hogyan is állunk ezzel az „egyedül”-lel, hogy csak vajon ez közönyösökké tette-e őket? Az Isten nagy titka az, hogy az emberek csak akkor lesznek valóban erősekké, ha erőtleneknek tudják magukat, és mindent isten cselekvésétől várnak. Az erősek, az igazán nagy „cselekvők” a kereszténységben nem azok, akik nagyra tartják az emberi cselekvést, hanem azok, akik mindent Isten tetteire építenek. Mert az ő gyengeségükben Isten ereje hatalmas; és csak ahol az ember egészen gyengének tudja magát, ott, abban az emberben képes Isten hatalmassá lenni. Éppen az igazán jó történik meg „egyedül hit által”.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank