2011-10-12 11:08:05

AZ IMÁDSÁG

 

            Néha olyannak látjuk a világot, mint valami óriási, megdöbbentő gépezetet, mely érzéketlenül és vakon hengerel le mindent, amit emberek építenek, ápolnak, szeretnek, és remélnek. Hogyan is törődnék a világmindenség a te kívánságaiddal, kicsiny, együgyű ember? Mit is jelent a te sóhajtozásod ebben a világegyetemben, ahol a napok év billiók alatt születnek és múlnak el! Ez a gondolat elhallgatatja az ajkunkon az imádságot. Van-e értelme annak, hogy megkérjük az alázuhanó hógörgeteget, hogy lent a völgyben, ahová lezúdul, kímélje meg a játszadozó kicsiny gyermekeket!

            Ha kitekintünk a világba, elhal az ajkunkon az imádság. Az emberi sorsok nem bátorítanak imára. Minden olyan, mintha értelmetlen, tervnélküli és véletlen összevisszaság volna. Ki tud itt imádkozni? A világ legfeljebb valami titkos hatalmat sejtethet meg velünk, de arra már nem képes, hogy bizalmat is adjon ezzel a hatalommal szemben, hogy odaforduljunk feléje és segítségül hívjuk, mint ahogy a gyermekek az atyjukat hívják: Segíts nekünk! Ezt nem tudja megtenni a világ. Hogyan imádkozhatunk hát? Honnét kapunk bátorságot, bizodalmat és bizonyosságot?

            Mint amikor gyermekek eltévednek az erdőben, s félnek a rejtelmes félhomálytól- és egyszerre megszólal a sötétben egy hang, ismerős, kedves, kereső, segítséget hozó hang, az anya hangja,- az imádság is ilyen felelet arra a hangra, mely a rejtelmes és sötét világmindenségből Isten Igéjében, Jézus Krisztusban váratlanul felénk hangzik. Az Atya kiált felénk a világ homályából. Hív minket, keres, magához akar vonni. „Hol vagy gyermekem?” Imádságunk csak ennyi: „Itt vagyok, Atyám. Féltem, Atyám, míg nem hívtál. Most már nem félek, mióta hallottam a hangodat. Jöjj! Várok reád! Vonj magadhoz. Vezess át ezen a sötét és kegyetlen világon, hadd fogjam meg a Te kezedet!” Valami hallatlanul nagy dolog az, amikor az ember meghallja ezt a hangot és tudja: most megmenekültem. Hiszen itt van az isten. A világ nem a végső és nem az egész. A világnak ura van, aki mindeneket kormányoz, segítségül hívhatjuk Őt és Ő meghallja szavunkat. Tegezhetem Őt, s kiáltó szavamra nemcsak a visszhang felel, hanem az Ő felelete érkezik hozzám. Van értelme az imádkozásnak. Ugye, ha ez igaz, akkor nem csak, hogy értelme van az imádkozásnak, hanem az imádkozás maga a legcsodálatosabb dolog. Milyen érzés futhat át az úszó jégtáblákon eltévedt sarki utazón, amikor nagy nehézségek között megmentett rádiókészülékével jégsivatagában nem csak segélykiáltásokat tud kibocsátani, hanem feleletet is kap reájuk! Milyen új bátorság és örvendező reménység száll belé! Hiszen minden rendbe jöhet még! Ilyen az imádság. Láthatatlan kapcsolat a végzet, a halál és az érthetetlenségek rejtelmes világának kellős közepén azzal, aki mindenekfölött van, és felénk kiált: Ne félj! Itt vagyok. Én, a te Atyád, teremtőd és Megváltód. Én még mindent jóvátehetek!

            A hit imádságból él. Sőt, a hit tulajdonképpen nem más, mint imádság. Abban a pillanatban, amikor igazán hiszünk, már imádkozunk, és amikor megszűnik az imádkozás, ott a hit is véget ér. Kant, a nagy filozófus, mondotta azt, hogy az imádságnak természetesen nincs más hatása, csak az, hogy az imádkozón kívül is lehet hatása. Azért kellett így szólnia, mert nem ismerte azt az Istent, aki saját lelkünkön kívül állva szól hozzánk Jézus Krisztusban.

            Azért nem imádkozik ma már olyan sok ember, mert ezt az Istent, és ezt a kijelentést nem ismeri. Igazi imádság csak ott van, ahol az felelet lehet az Isten igazi kijelentésére. Igazi imádság, vagyis imádság, amelyiknek meghallgattatásában igazán hiszünk, csak ott van, ahol az élő Istenben hiszünk. Mit értünk ez alatt: „Élő Isten?” Felelet: Azt az Istent, akihez teljes bizodalommal imádkozhatsz, mert Ő előbb kijelentette neked az ő hűségét: ez az élő Isten.

            Imádkozhatik-e tehát még a modern ember? Az nem kétséges, hogy a legműveltebb és a technika összes vívmányai felett rendelkező modern ember is rászorul még arra tulajdonképpen, hogy imádkozzák, sőt, hogy a szíve mélyén ott él az imádság vágya. De tud-e még imádkozni mindamellett, amit megtanult a világmindenség titokzatos gépezetéről, a természeti törvényekről és a világ végtelenségéről? A modern ember, épp, úgy, mint Ábrahám, aki négyezer évvel ezelőtt tekintett fel Palesztina csillagos egére, élő lélek, szellem, nem a világ sárrészecskéje, hanem „én”, aki szellemi mivoltánál fogva az egész anyagi világ felett áll. A testem a világ egy darabja, én magam nem vagyok az. Ezt a modern ember is tudhatja, és a legtudósabbak és a legokosabbak közül sokan tudják is. És itt áll elénk a kérdés: Ennek az énnek van-e ura, vagy ő maga-e az úr? Vajon ez az én felelős-e – ez azt jelenti: felelnie kell-e annak, aki számadásra hívja, vagy azt teheti, amit akar? Aki felelős, azt az isten már megszólította: „Ádám, hol vagy?” Ettől a hangtól mindannyian félünk. Mert tudjuk, hogy nem tudunk számot adni. Azonban ugyanonnét, ahonnét ez a kiáltás hangzik felénk, egy másik kiáltás is felcsendül: Ne félj, mert én vagyok a te Istened és a te Atyád. Amilyen bizonyos, hogy a legmodernebb ember is bűnös ember, aki önmaga nem tudja jóvátenni a vétkeit, éppen olyan bizonyos az is, hogy az Isten kegyelméről szóló evangélium neki is szól. Hála Istennek, nem egy van közöttük, aki meghallotta már ezt az üzenetet és azóta folytonosan felel reá imádságában. Felel dicsőítéssel, hálaadással és könyörgéssel.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank