2011-10-12 11:10:25

A KERESZTSÉG

 

 

            E könyv olvasói között alig akad olyan, aki ne volna megkeresztelve. Mégis kevesen vannak azok, akik tudják, hogy mit jelent az, hogy ők meg vannak keresztelve. Már csak „legyen neve a gyereknek”- ezt pedig éppen a keresztségben osztogatják. Hiszen még a hadihajókat is „megkeresztelik”, amikor elnevezik őket. Nem. Te akkor kaptad a nevedet, amikor a polgári anyakönyvvezető beírt a mátrikulába. Ahhoz, pedig igazán nem kell a keresztség. Egy névvel azonban mindenesetre mégis csak van dolga a keresztségnek. Mint ahogy régen a rabszolgák hátára sütötték a gazdájuk nevét, úgy jegyeztek meg téged a keresztségben az Úr nevével, s ez által mintegy az Ő tulajdonává pecsételtettél. A keresztségben isten a saját tulajdonaként foglalt le téged a maga számára. „Az Istené”- ez a pecsét van azóta rajtad. Emberi szóban és cselekedetben szólott és cselekedett az Isten. Az egyház, Jézus Krisztus gyülekezete mondotta ki feletted ezt a szót: „Az istené”, s általa Isten igénybe vett a saját számára.

            Nem vagyunk-e az Istenéi a keresztség nélkül is, egyszerűen azért, mert az Ő teremtményei vagyunk? Dehogy nem. Csakhogy mi ezt nem tudhatnánk, ha Ő ezt igéje által meg nem mondaná nekünk. Isten igéje nélkül sem Őt nem ismerjük, sem magunkat. Isten igéje nélkül nem tudjuk, hogy Isten tulajdonai vagyunk, és hogy az isten gondolatai szerint mit is jelent ez. Ezt Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által mutatta meg nekünk. Mi Jézus Krisztusban nevére kereszteltettük meg. Nem úgy, mint ahogyan egy rabszolgatartó a rabszolgáit a saját nevével pecsételi meg, hogy ezzel megmutassa, hogy: én azt tehetek vele, amit akarok- nem így tesz minket isten Jézus Krisztus által a maga tulajdonává. Noha igaz: Ő azt teheti velünk, amit akar, hiszen Ő a teremtő és mi a teremtményei vagyunk. Ő azonban nem akarja, hogy rettegnünk kelljen tőle, mint a rabszolgájának a gazdájától, hanem azt akarja, hogy mi szeressük Őt, aki előbb szeretett minket. „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez az evangélium, így foglal le magának az isten minket, ez a szándéka, amikor az egyház által elküldi számunkra üzenetét: „Te az enyém vagy”.

            A keresztség a minden emberi cselekvést megelőző isteni szeretet. Mit tudunk mi, mikor a keresztanyánk minket odatartott a lelkész elé. Azonban isten „megkönyörült rajtunk, minekelőtte még gondolni tudtunk volna reá. Ő olyan nevet adott nekünk, mely semmiféle polgári anyakönyvbe nincs feljegyezve, ez a név: Isten gyermeke. Ő megelőzött bennünket ajándékával, már akkor szeretett minket, amikor mi még nem voltunk.

            Tehát isten gyermekei vagyunk? Egyszerűen azért, mert meg vagyunk keresztelve? S ez csak ilyen egyszerű és ilyen olcsó? Igen, ha hiszed „…hogy mindenki, aki hisz Őbenne…” csakhogy a hívés nem olyan egyszerű, és nem olyan olcsó. És a keresztség is éppen ezt akarja nekünk elmondani. „Keresztelni” azt úgy is mondták: „bemeríteni”. Hajdan nem csak meghintették a vízzel a gyermekeket, hanem alámerítették benne,és így történt ez még korábban a felnőttekkel az első keresztyének idejében. Miért? Azért, hogy jele legyen annak, hogy nekünk meg kell halnunk, hogy valóban Istenhez tartozhassunk. Mi az Úrnak a halálára kereszteltettünk meg. Részesülnünk kell ebben a halálban, ha Istennek akarunk élni. Mert természettől fogva olyan emberek vagyunk, akik bizony nem akarunk Istenhez tartozni, hanem saját magunkhoz. Életünk urát először Én-nek hívják. Ezt az akaratos, önző, uralomra vágyó Ént a vízbe kell fojtani. Az nem „olyan egyszerű és olcsó”. Nagy ára van. Az Úr Jézus életébe került. „Hinni”, hogy mi istenhez tartozunk, nem jelent kevesebbet annál, mint, hogy engedjük magunkat Jézus Krisztussal megfeszíteni, tudni, hogy neki értünk meg kellett halni, bízni, hogy Ő valóban értünk- valóban érted halt meg és azzal mindent letenni, ami minket Istentől elválaszt. Luther azt mondja, hogy az óembert mindennap újra a vízbe kell fojtani. Alá kell merítkeznünk mindennap újra az isteni megbocsátásba, bűnbánatot kell tartanunk, s le kell tennünk azt, ami Istentől elválaszt bennünket. A keresztelés maga csak egyszer történik meg. Elég az, ha az isten egyszer, s mindenkorra megmondja nekünk akaratát. Azonban mindig újból hinnünk kell és csak hit által lesz a keresztség üdvösségünkké. „Hogy mindenki, aki hiszen Őbenne…” Ezért van az is, hogy nem csak az Atyának, és a Fiúnak nevére, hanem a Szentlélek nevére is kereszteltettünk. „Mert akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az Övé.”

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank