2011-10-12 11:11:04

AZ ÚRVACSORA

 

 

            Nincs semmi, ami felett többet vitatkoztak volna a keresztyén egyházban, mint az úrvacsora, melynek éppen a közösség létrehozása volna a feladata. És alig van valami, amiről oly nehezen érthető teológiai tanokat dolgoztak volna ki, mint az úrvacsoráról. Melynek pedig az isteni segítségnek kellene lennie, a megbékélés igéjének megértésében, hiszen ez: az isten ajándékainak sorsa, melyeket azért adott, hogy magához vonjon minket. Az úrvacsora- mindenek előtt azt kell megmondanunk- nem varázsszer, hanem úgyszólván „isten illusztrált igéje”. Eszköze annak, hogy az isteni kegyelem igéjét ne csak halljuk, hanem láthassuk, és ez így annál érthetőbb legyen a számunkra. Semmi más nem történik, de: ez a „semmi más”, az isteni megbékülés kimondhatatlan csodája.

            Kenyeret és bort nyújtanak át az úrvacsorában. Nekünk ennünk és innunk kell, azaz el kell fogadnunk azt, ami által élünk. Azonban ez a kenyér, és ez a bor: jel, példázat. A lelki élet kenyerét és a lelki élet italát: Krisztust magát jelenti. „Én vagyok az életnek kenyere”.- „Aki énbennem hisz, az soha örökké meg nem szomjúhozik. Ez a titok: „Aki énbennem hisz.” Az úrvacsorának is ez a titka. Ez a szent cselekmény eszköz, melyet Isten felhasznál arra, hogy igéjét, Jézus krisztust nekünk adja, hogy hitünket, mely egyedül tesz képessé bennünket arra, hogy Krisztust elfogadhassuk, megerősítse és táplálja. Tehát Isten cselekszik az úrvacsorában, s nem csak a lelkész, és akik segédkeznek neki. Krisztus jelen van az úrvacsorában, s nem csak kenyér és bor. S bizony, Krisztust, az élet kenyerét kell ennünk, s nem csak a természetes kenyeret. Valóban csoda történik, még pedig az a csoda, hogy Isten az Ő Igéjét szólja hozzánk, és mi azt hitben elfogadjuk, és esszük. Olyan bizonyosan, mint ahogyan tiszta természetes kenyeret eszünk- és ez a természetes kenyér: természetes kenyér, és az is marad- olyan bizonyosan még valami mást is eszünk: Istennek az igéjét, Krisztust, az élet kenyerét. Mindkettőt az egész valóságosan, azonban az egyik testi, a másik lelki. A lélek, éppen olyan valóság, mint a test, s a lelket is éppen olyan valóságosan kell táplálni. De mivel a lélek maga láthatatlan, így azt láthatatlan kenyér által kell táplálni is. Krisztus, a lélek kenyere, éppen úgy, mint ahogy a búzakenyér a test eledele.

            Azonban az nem véletlen, hogy az úrvacsora éppen kenyér és bor. Jézus megfeszítése előtti este szerezte az úrvacsorát. Ő a kenyeret másnap megtörető testének jeléül törte meg. A bornak éppen így az Ő vérét kellett jelképeznie. Tehát az úrvacsora „az Úrnak a halálát” „hirdeti” nekünk. Elbeszélés, de több is annál. Egyúttal megmutatja ennek az eseménynek a jelentőségét is. Ha egy ember meghal, akkor halála reá, és hozzátartozóira nézve azt jelenti, hogy már nincs többé. Jézus halála azonban nem csak ilyen emberi meghalás. Olyan valami, amit Isten cselekszik azért, hogy az egész világon segítsen. Jézus halála: isten kibékülésének cselekedete. Ezt a halált hirdeti az úrvacsora, ezt a meghalást, mely által miénk az örökélet. Isten azt mondja nekünk az úrvacsorában: ez a halál a te életed, akkor, ha hit által részesülsz benne. Hit által eggyé leszel a megfeszített és feltámadott Krisztussal, a hit által te, a bűnös a keresztre kerülsz, és a Krisztus örök élete a tiéd lesz. A hit által a tiéd az, ami Krisztusé, és Krisztusé az, ami a tiéd. Ez a megfoghatatlan csere- ez az isten kegyelme Jézus Krisztusban.

            Ezt a kegyelmet hit által kapod meg, akár az Ige révén, melyet a szószéken mond ki az igehirdető, akár az által, amit az úrvacsora cselekménye mond neked. Ezt akarja neked elmondani, és úgy akarja elmondani, hogy láthassad is, hogy annál jobban megértsd, és annál bizonyosabban higgy. És még egyet. Éppen az úrvacsora cselekményében mondja meg nekünk világosan az Isten, hogy az Ő üdvét csak közösségben nyerhetjük el, s nem ki-ki a maga számára. Az úrvacsora a közösség cselekménye. Nemcsak Krisztussal kell eggyé lennünk, hanem az embertársainkkal is. „Egy test, melynek Krisztus a feje”. –Ha egy test az ember, minden tag a másik taggal együtt szenved, és a másik tagra gondol. Aki az úrvacsorától úgy megy el, hogy nem támadt benne új szeretet atyjafiai iránt, az semmit sem kapott, az hiába volt ott. Mert, hogy van-e közösségünk Krisztussal, annak a bizonyítéka, hogy van-e szeretetünk atyánkfiai iránt.

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank