2011-10-12 11:11:26

JÖVENDŐ

 

            A keresztyén hit minden más hittől különbözik az által, hogy tudja: isten közeledik.

            Már az Ótestamentum egyetlen nagy tárgya az, hogy hogyan közelít isten az Ő népéhez. És az Újtestamentum első üzenete: „térjetek meg, mert elközelített az Istennek ország”, s utolsó igéje:”Ámen, jövel Uram Jézus!” Az Isten eljövendő uralmának hirdetése: az evangélium és a jövendő megváltás és örök beteljesülés bizonyossága: a keresztyén hit.

            A nagy nyomorúság a reménytelenség. És mindenütt reménytelenség van, ahol az ember nem tudja, hogy az isten közeledik. Ott így gondolkodik az ember: ilyen a világ és ilyen vagyok én. Reménykedik ugyan, azonban csak a „javulásban” reménykedik, amely –úgy képzeli,- fejlődés által támad. Az ember reménykedik az „egészséges mag”-ban, a „mi népünkben szunnyadó jó erők”-ben és e félékben. Ez azonban annyit jelent, hogy nincs mit remélni. Ha csak a magunk tartalékaira vagyunk utalva, csak azokra az erőkre, melyek a világban magában rejlenek, úgy elvesztünk. Nincs az a fejlődés, mely akár a mi erőinket, vagy a világ erőit képessé tenné arra, hogy megváltsanak a halálnak és bűnnek nevezett romlástól. Ha csak arra vagyunk utalva, ami bennünk és a világban van, akkor bizonyos, hogy mégis minden egy nagy csődbe vezet.

            És erre azt mondja nekünk a biblia, hogy nem, mi sem vagyunk csupán erre utalva. A világ nincs „bezárva”, hanem nyitva van Isten felé. Te nem vagy bezárva, hanem nyitva vagy Isten felé. Vagy pontosabban: Isten felnyitja lelkedet. Feltör, mint ahogy a szabadító feltöri a várbörtön ajtaját, hogy az ott emésztődőt újra világosságra hozza. Isten betör a világba. Közelít elromlott teremtményéhez, hogy azt újra eredeti jóságába visszaállítsa és teljességre juttassa. Isten hozzád jön, hogy megváltson téged. Amikor ezt halljuk, két kérdés marad bennünk: Hogyan történhetik ez meg, és honnan tudja ezt meg az ember? Mind a két kérdésre egy felelet van: Jézus Krisztus. Mert ismerjük Jézus Krisztust, tudjuk, hogy hogyan értsük ezt az új üzenetet, az isten eljövetelét, ezt a megváltást. És mert ismerjük Jézus Krisztust, tudjuk, hogy igaz. Nem elméletekről, szép gondolatokról beszélünk, hanem valamiről, ami megtörtént. „az élet megjelent és láttuk, és tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala, és megjelent nekünk.

            Isten már eljött. „Az ige testté lett és mi láttuk az Ő dicsőségét”. Jézus Krisztus valóságos történelem volt. És Benne az Új jött el, az, amije nincsen a világnak, és az, amid nincs neked, az istentől való élet, a szeretet, az Isten szeretete, mely megbocsátja a mi bűneinket és meggyógyítja betegségeinket. És Jézussal eljött Isten országa. Most van valami új a világban, ami azelőtt nem volt. Van közösség Istennel a hitben, van békesség, mely minden értelmet felülhalad, van Istennel és az emberekkel való összeköttetésben támadt élet, élet a Szentlélekben. Van Krisztusnak gyülekezete, ahol Ő a fej, és az emberek tagok, s úgy függnek össze egymással, mint a fő a tagokkal, ez a „szentek gyülekezet”-mely nem magában és önmaga által szent, hanem megszentelt a Vele való közösség által. Isten országa mindenütt ott van, ahol van élő hit, és hitből támadt élő szeretet.

            Ez az Istentől való új élet valami végtelenül nagy és fölséges. Ez az új öröm, Istennek ez az új bizonyossága, ez az új erő, ez az új akarat, ez az új közösség egymással. Valóban igaz: Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.

            És mégis: ez az új most még ott van a régi között. Ezért el van rejtve. Úgy, ahogy Jézus Krisztusban el volt rejtve Istennek a dicsősége és Istennek az uralma az Ő keresztje alatt és az Ő szolgai formájában. Ez az új még csak kibomlóban van. Még csak most tör elő nagy küzdelmek árán a régiből. Mint ahogyan megtöri a fényt a homályos üveg, úgy töri meg az óember az új, Krisztusban való életet, még ott is, ahol ez az élet erős és valódi. „Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk” (I. Ján. 3:2.) Mi mint olyanok is, kiknek közösségünk van Istennel, valamennyien bűnösök vagyunk. Sóhajtozunk a magunk tökéletlenségén, újra meg újra szégyelljük magunkat a romlásért, mely az óember munkája, és ott van az élet felett. Teljességre áhítozunk. Tudjuk, hogy meg kell halnunk, és tudjuk, hogy ez a meghalás éppen az ítélet az óember felett, régi lényünk felett, amelyet még mindig magunkkal vonszolunk.

            Az isten országa még nem jött el a maga teljességében. Ezért tekintünk a jövendőbe. Az Isten jövendője. Ami most a miénk, az csak a záloga annak, ami el fog jönni. Ami azonban el fog jönni, az nem „valami”, hanem Ő maga. E nélkül a jövendőbe való tekintés nélkül csak két lehetőség marad a számunkra: menekülés az ábrándok világába, vagy kétségbeesés. Illúziók, amelyek elámítanak bennünket, hogy ne lássuk a fogyatkozását annak, amit már most, megkaptunk, s a kétségbeesés, mely elzárja előlünk a jövendő meglátását. A hit azonban a nyitott ablak a jövendő felé, még pedig nem bizonytalan vágy, vagy határozatlan várakozás, hanem örvendező bizonyosság afelől, amit Krisztusban megígért nekünk az Isten. „Az igazi, Lélektől született keresztyén ember várja az ő Istenét.”

DR. BRUNNER EMIL

A ZÜRICHI EGYETEM TANÁRA

blank